Mit is mondhatnék? Igazából nem élménybeszámolós blogot szeretnék, mert úgyérzem annak semmi helye neten. Engem nem érdekelnek a saját mindennapos dolgaim, nem hogy bárki mást érdekelne... De írhatnékom van, és írok. Talán mert nincs kivel beszélgetnem épp...
Hát letudtam 2. évem első hetét a koliban végre. Nem nagyon van miről beszélnem, hiszen szinte minden ugyan olyan, mint tavaly, csak az érzés más. Most a megszokottság és a ráébredés érzése jár körül kívülről belülről minden egyes nap. Kicsit könnyebben veszem a dolgokat, mert tudom mi hogyan működik, meg ki hogyan. Ugyan úgy megsértődök, ugyan úgy reagálok. Más ember lettem kissé megint. Változnak az idők, az emberek és az igényeik is. Ez történt ismét velem. Talán nem tartok már igényt egyes emberekre, talán már nem vagyok rászorulva minden emberre, aki csak rám ér, hogy szórakoztasson. Egyet szeretnék: pihenni. Ezek mellett jöhet minden más amit szeretek.
Mivel más úton nem fogadod bocsánat kérésemet, sem a mondani valómat, remélem ezt elolvasod. Rád szükségem van, Dodo. Egyetlen őszinte, igaz spancim vagy, és ezen nem változtathat a koli sem. Ugyan úgy fontos vagy, mint eddig. Csak hisztis vagyok, ha minden egyes porcikám az ágyat kívánja. Szükségem van relaxre, főleg most. De figyelek rád, és segítek ahogy csak tudok. Ha valaha is bunkó voltam, nagyon sajnálom. Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése